Harmadik nap - MMXII

Cierra,
Remélem nem aggódsz miattam. Végre megkérdeztem, hogy elküldhetem-e a leveleimet neked, ők pedig megengedték. Remélem gyorsan megkapod őket. Remélem, hogy ott minden jól megy, az iskola jó, remélem, hogy az életed most tökéletes. Mert te megérdemled. Te vagy az egyik legnagyszerűbb ember, akit ismerek. Nem úgy értem, hogy vedd fel az összes életerődet, de hé, ha egy elmegyógyintézeten vagy, akkor rájössz néhány dologra. Akkor is, ha csak három napja vagyok itt.
-Vicky
U.i.: Szeretlek (nagyon)


Felkeltem a harmadik napomon az elmegyógyintézetben úgy, hogy énekelni szeretnék. Volt egy kényszerem, hogy rákezdjek bármilyen dalra. Észrevettem, hogy reggel 7:15 van, de ez nem azt jelentette, hogy senki sincs ébren. Körbesétáltam a félig üres szobában; Steph a fürdőszobában öltözött. A cipőim újra megérintették a fapadlót, újra elkezdtem járkálni. Énekelni akartam - nem vagyok énekes, de hiányoltam a zenét. Nem hallgathattam semmit már két napja; ez az idő nem nézett ki soknak, de nekem az volt. A zene volt a mindenem.

Lassan gondoltam egy dalra, amit tudnék énekelni - valami jót. Rengeteg jutott az eszembe, de egy megragadt a fejemben.

"Hey ho, let's go!" kezdtem el énekelni halkan, majd egyre nagyobb hangerővel. "Hey, ho, let's go!" még táncoltam is egy kicsit, egyre többet beleadva.

"We're forming in a straight line!" gyakorlatilag már kiabáltam, a Conversem körbekopogtatta a keményfa padlót.

"Vicky!" sikoltott Steph, megtoppanva a fürdőszobaajtóban. "Nem lehet!" rárakta az ujját a szájára, hogy elhallgattasson. Amennyire el tudom mondani, nem akarta, hogy énekeljek, de tudtam, hogy akart volna csatlakozni hozzám.

Aztán kopogtattak az ajtón. Tulajdonképpen több volt, mint egy kopogás, majd egy robbanás. Az egyik folyosó ellenőr volt az, akik ezen a területen szoktak járkálni. Hogy őszinte legyek, egy kicsit megrémítettek, mivel úgy tűnik, erőteljes hangjuk van, ami könnyen meg tudja ijeszteni az olyan embereket, mint én, amikor kiabálnak. 

"Ki énekelt az előbb?" kérdezte a férfi, Stephanieról rám nézve.

"Öhm, én" mondtam, kínosan előre-hátra tologatva a lábamat.

"Ó" mondta a férfi kevesebb bosszúval a hangjában. Gondolom azért volt, mert újonc voltam - talán azért engedett el könnyen. "Mivel új vagy, ezért ki vagy engedve a csapdából. Csak ne csináld még egyszer."

"Igenis uram." tisztelegtem neki, Steph elnevette magát, amíg ő kiment az ajtót becsapva maga után. 

"Szerencsés vagy Vick, múltkor, amikor ezt csináltam, két óráig voltam büntetésben." vigyorgott Steph felém, majd megdobott egy pulcsival, hogy vegyem fel, így kész voltam a csoportos terápiára.

************

Meglepő módon, Calum foglalt egy helyet a nekem pontosan mellé a csoportban. Melegen köszöntött, integetett nekem. Egy trikó volt rajta, ami különböző színekbe halványult - pirosba, kékbe, fehérbe. Nem tudtam mást tenni, de észrevettem a mellkasát - egy tetoválás volt felül a bal mellkasán, pontosan a válla alatt. Rövid ideig tartott, mire kitaláltam, hogy mit mondhat, de beugrott; MMXII volt ráírva.

A fejem tetején nem emlékeztem, hogy mit takarhat, de tudtam, hogy római számok voltak egy dátumnak. Titokban kíváncsi voltam, hogy mi lehet az a dátum és miért volt annyira fontos neki - de csak most lettünk barátok és nem szeretnék tőle kérdezni semmi szuper személyeset.

Leültem mellé, Steph pedig a bal oldalamra. Calum bokája lassan összekapcsolódott az enyémmel - ez már majdnem egy szertartás volt számunkra. Az este is ugyanezt csinálta és amikor elment, akkor összefonta a kisujjainkat. Nem vagyok benne biztos, hogy miért csinálunk ilyen hülye dolgokat, mint ez; de kényelemérzetet ad nekem. Nem tudom, mennyi idő múlva érinthetek meg újra embereket. Ezek a kicsi gesztusok, amiket Calum és én osztunk meg egymással, jelentenek nekem valamit. Remélem neki is jelentenek valamit, mert ő már két hónapja nem érintkezett emberekkel.

************

Mivel hétfő volt, az óráim hivatalosan is elkezdődtek. Nem mondhatnám, hogy boldog voltam miatta, de azt sem mondhatnám, de azt sem, hogy megőrjít, a kettő között. Egyfajta kíváncsiság lett úrrá rajtam, hogy az elmegyógyintézetek milyen órákat tarthatnak. 

Látszólag; nem lehet valami túl jó.

Alapvetően lehet, hogy elkérték a házinkat a saját iskolánkból, ami  teljes hosszában stresszessé tett. Ez volt az egyetlen dolog, amit szerettem ebben a helyben - nincs iskola. Semmitől sem lehetek stresszes, ami miatt letörnék és sírnék. De most visszatért.

Tulajdonképpen feleannyira sem volt olyan rossz, mint ahogy reméltem - alapvetően nem volt semmi felügyelet, és minden, amit csináltunk az volt, hogy ültünk és beszélgettünk.

Calum és én egy mély beszélgetésben voltunk az itteni emberekről, alapjában véleményeket alkottunk róluk. Nem rossz értelemben, hanem; csak viccesen.

"Teljesen biztos vagyok benne, hogy Maurának és Jimmynek megvolt több, mint egyszer." suttogta Calum a fülembe, én pedig hallottam, hogy mosolyra húzza a száját.

Ezután majdnem megfulladtam a semmin, próbáltam visszatartani a nevetésemet. "Hogyan" suttogtam vissza. Lehetetlenség volt, hogy valakivel kapcsolatot teremts anélkül, hogy bajba kerülnél - hogyan csinálhattak nemi kapcsolatot?

"A fürdőszobában" Calum nevetése visszhangzott az apró osztályteremben, gyönyörű hangot alkotva.

"Ez undorító" vihogtam, a fejemet rázva.

"Tudom, és-" a mondandóját egy lány szakította félbe, aki beugrált a terembe. Nem úgy nézett ki, mint bármely más ember, akit itt láttam ezelőtt. A haja halvány rózsaszín volt, mégis menő hatást adott, és elismerem, tetszett. Ezen kívül; semmi sem volt normális ebben a lányban. Egy ruhát hordott, egy hercegnő ruhát. Egy kitömött nyuszit szorongatott a kezében. A fejére pedig nem más volt ráhelyezve, mint egy korona. Keresztülugrált az ajtón egy dalt dúdolva.

Tág szemekkel néztem Calumre, majd vissza a lányra. Ki volt ő, és miért nem láttam eddig sohasem? És hány éves lehet, legalábbis mentális korban?


"Ki ez?" fordultam szembe Calummel. 

"Ő Katherine, egy bolond ember." mondta, én pedig kuncogtam. 

"Mindannyian azok vagyunk, nem? Azért vagyunk itt." billentettem oldalra a fejemet.

"Igaz, de neki távol kell maradnia tőlünk. Azt hiszi, hogy ő egy hercegnő és ugyanazt hordja minden nap. Elvárja, hogy befessék a haját, amikor szükséges, elvárja, hogy a ruhája ki legyen mosva minden este, és elvárja, hogy minden tökéletes legyen. Ugyanannyi idős, mint mi, mégis úgy viselkedik, mint egy ötéves"

Néztem, ahogy a lány megragadta az összes munkát, ami kellett neki a tanártól, aki az osztályra vigyázott. Az orvosai pedig megfogták a kezét, amint ő visszaugrált oda, ahonnan jött.

Nyilvánvalóan van néhány furcsa ember ezen a helyen, ez pedig csak a kezdet.

************

A nap a leírás szerint folytatódott - reggeli tanórák, ebéd, délutáni órák, ismét terápia, vacsora, pihenés. A pihenés volt a kedvenc részem a napból, hogy teljesen őszinte legyek hozzátok. Három dolog közül választhattunk, hogy mit akarunk csinálni - tévézhettél, ami rossz választás volt, mert minden, amit megengednek nekünk, hogy nézzük az szar volt. Hallgathattad a rádiót, a kedvenc opcióm volt, annak ellenére, hogy az emberek, akik váltogatták a csatornákat, azok rap csatornára kapcsoltak, de legalább volt benne egy kevés ének rész is. És legvégül, kártyázhattál. Így én azt csináltam.

Calum és én egy hősies háború közepén tartottunk - és én győztem.

Rácsaptam a kezemet az asztalra, felizgulva, hogy megnyertem egy buta, gyerekes kártyajátékot.

"Fenébe" mondta Calum a fejét rázva, egy önelégült mosolyt adva nekem.

"Négy éve nem játszottam vele" mondtam, miközben segítettem összeszedni a kártyákat.

"Hát, úgy látszik akkor nem vesztetted el azóta a varázsérintésedet" jegyezte meg mosolyogva Calum.

"Visszavágó?" kérdezte gonosz csillogással a szemében, ami majdnem azt mondta "Ez lesz az az idő, amikor szét fogom ebben verni a seggedet Vicky"

"Nem" dőltem hátra a kicsi műanyag székben, ami alapvetően a tízéveseknek volt kitalálva.

"Na, gyerünk!" könyörgött a fiú. "Csak le akarlak egyszer győzni."

Meg kellett adnom magamat egy fiúnak, aki szó szerint a térdén könyörög nekem, hogy játsszak vele egy visszavágót egy hülye kártyajátékkal.

"Oké, oké, de először hadd tegyek fel egy kérdést számodra." 

"Rendben van Vickers, mit szeretnél tudni?" elkezdtem vihogni az újonnan kitalált becenevemre.

"Tudni akarom, mi az az MMXII" mondtam egyszerűen, a fejemet a kezemnek támasztva.

Calum szája egy "o" betűt formált, majd lenézett a mellkasára. Egy kicsit lejjebb húzta a trikóját, ezért jobban láttam a tetoválást. Valóban egy szép tetkó volt, de még szebb lenne, ha tudnám, hogy mit jelent.

"Tetszik" mondtam csendesen, a fiúra biccentve "De mi az az MMXII?"

"Római számok a 2012-re." igazam volt, római számok voltak, de most már tudok egy pontos dátumot is. 2012.

"És miért volt a 2012 annyira fontos számodra?"


"Ez volt az az év, amikor boldog voltam"

************

Sziasztok! :) Ahogy megígértem, amint hazaérek a nyaralásból, felteszem az új részt :D Mondjuk tegnap este érkeztem meg, de akkor még ezt fordítottam, mert nem voltam teljesen kész.

A történetről annyit, hogy Calum tetkója nem azt jelenti, hogy akkor volt boldog, csak az író találta ki ;) 

Szóval nagyjából ennyi, további szép nyarat! <3

Lizzie xxx