Negyedik nap - Szökési tervek

Vicky,

Istenem, basszus, Vicky. Nagyon megijedtem. Még szart is kiijesztetted belőlem. Gondolok rád - hát, tudod.  De örülök, hogy kaptál segítséget. Többet, mint amit én tudtam volna tenni érted. Remélem minden rendben van ott. Nagyon hiányzol, nélküled semmi sem ugyanolyan. Nagyon szeretnék többet írni, de egy óra közepén vagyok és figyelnem kéne, de mielőtt megyek el szeretném mondani, hogy nagyon szeretlek. Nagyon.

-Cierra

U.i.: Hallgattam miattad Rolling Stonest, az jó lesz? Még egy kicsit táncoltam is.

Rámosolyogtam a buta levélre, amit a legjobb barátnőm írt, majd elkezdtem azt babrálni a kezemmel. Maga a papír emlékeztetett rá - a virágos firkák a margó szélén, a folyóírása, még az illata is ugyanolyan volt, mint neki - egy nyárias testpermet.

Kíváncsi voltam, hogyan érkezett meg ilyen gyorsan a levél. Az első gondolatom az volt, hogy a szüleim dobták be, de aztán rájöttem, hogy akkor legalább benéztek volna hozzám. De, amennyire seggfejek voltak a múltkor, lehet, hogy nem is tették volna meg. Vagy talán nem volt nekik szabad meglátogatni.

Többször is átolvastam a levelet, figyelembe véve az összes szót. Egy sort újra meg újra elolvastam. Remélem rendben vagy. Nem voltam benne biztos; rendben vagyok? Még nagyon sok dolgot kell megismernem ebben a helyben.

Legjobban amit szerettem volna, az az, hogy magukat az embereket ismerjem meg; mindannyian oly módon érdekelnek engem, amit nem tudok megérteni.

Nem számít, hogy mennyire megy az idegeimre, Jimmy volt a lista tetején. Ő egy seggfej; ez biztos. De rá akarok jönni, hogy miért lett ilyen. Az igazi Jimmyt akarom látni, nem az öntelt seggfejt, aki csak magával tud törődni. Meg akarom találni az igazi énjét; egy nő-a-férfival beszélgetést tartani vele és megismerni a belsőjét, a legmélyebb gondolatait.

Jobban meg szeretném érteni Annet - ő csendes és félénk. Sohasem akar senkivel se beszélni. Majdnem olyan szeretnék lenni a számára, mint egy nagy testvér. Már ahogy az emberekre néz, azt érezteti velem, hogy nincsen senkije. Úgyhogy én akarok neki lenni az a valaki.

Katherine egy teljesen más történet. Piszkosul szeretném tudni az ő sztoriját. Egy igazi társalgást szeretnék vele, nem számít, Cal mennyire őrültnek hiszi. Megkérdezném tőle, hogy milyen fajta hajfestéket használ, vagy talán csak beszélgetnék vele arról, ami az eszembe jut. Annyira érdekesnek látszik, össze kell őt raknom. Annak ellenére is, hogy csak egy pillantást vetettem a lányra.

Még Stephaniet is meg kell ismernem, a saját szobatársamat. Fiatalabb nálam, csak egy évvel, de érettebben viselkedik, mint egy nővér. Ő tanította meg nekem a ennek a helynek a szabályait és szoktatta meg velem a furcsa szabályokat és előírásokat. Olyan éjszakai beszélgetéseket akarok, amik az ottalvós bulikon szokott lenni, azokat a különös fajtákat, amik hajnali háromig tartanak. Mint például, hogy voltál-e már szerelmes, vagy talán a kedvenc filmje, vagy hogy milyen parfümöt használ. Nem érdekel - csak meg akarom ismerni Stephet.

Legfőképpen Calumöt szeretném megismerni. Ő az az ember, akit a legjobban ismerek itt. Mégis, aztán megint; nagyjából semmit sem tudok róla. Valami más van ebben a fiúban. Ahogyan mosolyog, vagy ahogy pici, apró hangokat ad ki, amikor a torkát köszörüli.

Az az egy dolog, amit a legjobban nem értek Calumben, az, hogy miért barátkozott meg velem ilyen gyorsan. Én csak egy egyszerű, depressziós lány vagyok, aki utálja az életet. Akinek nincs életcélja. Akinek nincs fény a szemében. De ő meglátott bennem valamit azon az első estén, én pedig nem tudom, hogy mit. Nagyon sok dologra rá szeretnék jönni, ami van kettőnk között - a beszélgetéseinkre, a kisujjaink összeszorítására, a bokáink összekulcsolására. Hogyan kerültünk ilyen közel egymáshoz szűk három nap alatt. Nem vagyok benne biztos, de ez csak az egyik rejtélye sok közül ennek az elfuserált elmegyógyintézetnek. 

************

"Szóval, Vicky" mondta Calum, engem nézve a helyéről az asztal fölött.

"Hm?" mondtam, rágcsálva a napi zabpelyhemet.

Odacsúsztatott nekem egy papírt az asztal alatt. Szakadt volt, tépett és kifakult - szemmel láthatóan sok mindenen mehetett keresztül.

Rápillantottam Calumre a szemöldökömet húzogatva, ő pedig bólintott, bátorítva, hogy nyissam ki.

Az ölembe tartottam a lapot, kihajtogatva azt. Az írás úgy nézett ki, mint Calum apró, tiszta kézírása, ez állt benne: szökési terv.

Kissé nevettem a címet olvasva.

Mindannyiunk neve listázva volt, néhány át volt húzva, gondolom azoké, akik már kijelentkeztek innen. Gyorsan megtaláltam a nevemet, valaki már odaírta. A neveken kívül semmi más nem volt írva a papírra. Egy teljesen üres hely a menekülés megtervezésére. 

"Még nincs terv?" kérdeztem, visszaadva neki a papírt az asztal alatt.

"Még nincs" vonta meg a vállát. "Volt már pár tervünk, de egyikben sem értettünk egyet."

"Miért nem osztunk egymás mellé egy, menekülési partnert?" tanácsoltam, a kanalamat újra hozzáérintve a tálhoz.

Calum felhúzta a szemöldökét, ezzel jelezve, hogy fejtsem ki bővebben.

"Mint például, az egyik ember azt mondja, hogy készül kijelentkezni, válasszon magához egy embert és vigye magával. Amikor pedig ideje távoznia, osonjon ki vele. Vagy valami ilyesmi. Nem nagyon vagyok jó tervezésben." mosolygok félénken, lejjebb csúszva a széken.

"Valójában ez nem volt rossz" von vállat Calum. "Csak kell bele egy kicsit több szervezkedés és igen, kész is vagyunk." 

Körbeadja az ötletet az asztal alatt, elmondva az összes tizenévesnek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó terv volt; nyilvánvalóan máshogy gondolkoznak.

A Seggfej elismerte, hogy ez egy nagyon hülye ötlet, én pedig egyetértettem. Megmondtam nekik, hogy nem vagyok jó tervezésben.

"De srácok, csak gondoljatok bele" mondta Calum mindannyiunkra ránézve.

"Mondjuk azt, hogy én készülök kijelentkezni. Tudjátok, amikor készültök elmenni, akkor van ilyen búcsú szertartás az első emeleten. Az első emeleten. A földszint; ahol a bejárat is van. És a bejárat egyben a kijárat is. Miután elbúcsúznék, megragadnám a társamat és csak futnék. Bárhova mehetnénk. Elfutni innen. Látjátok?" enyhén Jimmy felé biccentett, válaszra várva.

Jimmy csak vállat vont, de felteszem, hogy Calum ezt egy igennek vette.

"Rendben, remek" Cal előhúzott egy tollat a farmerzsebéből, elkezdve írni a tervet. Amikor végzett, még egyszer odaadta nekem.

Ez volt ráírva:

Vicky Legyőzhetetlen Terve

Egy menekülőpartner: később választani.

"És majd a reggeli órákon fogunk választani egymásnak társakat, párosan vagyunk, úgyhogy ez működni fog." mosolygott rám Calum.

Szóval - az őrült gyerekek az elmegyógyintézetben tervezik a szökésüket. Ez a hely sosem hagyja, hogy unatkozz.

************

Kihagytam a reggeli órákat annak köszönhetően, mert ez volt az első találkozásom az orvosommal. Egyszerűen találkoztunk egy szobában, ő pedig leült velem az ágyamra. Alapvetően így nézhetett ki a beszélgetésünk:

"Szóval Vicky, hogy érzed ma magad?"

"Jól."
"Jobban érzed magadat, mióta idekerültél?"

"Öm, nem."

"Miért nem?"

"Ez egy elmegyógyintézet."

"Mit gondolsz, miért vagy itt?"

"Depressziós vagyok."

"Miért vagy depressziós?"

"Mert az élet szar."

"Miért szar az élet?"

"Miért teszel fel ennyi kibaszott kérdést?"

Addigra már készen voltam ezzel a szarral, de megfogadtam Steph tanácsát és nem sikítottam azt az orvosnak, hogy 'Kapd be!' miután elhagyta a szobát.

Lesokkoltam, miután elment - ő is csak egy újabb faszfej, akivel meg kell küzdenem. Az orvosoknak segíteniük kéne, nem? Ő nekem nem segítség, egyáltalán nem - az egész, amit csinált, az volt, hogy megkérdezte, hogy érzem magam és a depresszióról, ez nem lehet olyan rossz. De alapvetően kövérnek nevezett; azt mondta "Hát, elhagyhatnál néhány kilót."

Az ebédet is kihagytam, mert mire ő végzett a hozzám beszéléssel, elment az étvágyam. Úgyhogy egyenesen a délutáni órákhoz vettem az irányt, készen állva arra, hogy hencegjek a seggfej orvosommal. Remélem nem vagyok olyan rossz, mint Jimmy. Még mindig egy kicsit dühös voltam, amikor helyet foglaltam Calum mellett az osztályterem hátuljában.

"Mi a baj drágám?" Calum szeretett hülye beceneveken szólítani - Vickers, Vicky-maci, cukorkám, drágám, bármi, ami az eszébe jutott. Beismertem, hogy szeretem a buta beceneveit számomra - azt éreztette velem, hogy közel állok hozzá.

"Az orvosom egy tökéletes faszfej." játszadoztam a pólóm szegélyével.

"Az enyém is" értett egyet Calum "Ők mindannyian azok."

"Csak keresztülnéz rajtam." ráztam a fejemet, a földre nézve. Ezt mondva eszembe juttatta, hogy reggel pont ezen gondolkoztam - hogy én pont nem akarok többé keresztül nézni az itteni embereken. Meg akarom őket ismerni, az igazi énjüket, nem csak a szomorú embert, amit látok kívülről.

"Utálom, amikor az emberek simán átnéznek másokon." Calum alapvetően kivette a szavakat a számból, ezért könnyedén belekezdtem.

Elmondtam a fiúnak, hogy hogyan szeretnék találkozni az itteni emberekkel, hogyan szeretnék beszélgetni Jimmyvel, Anne-vel és Katherine-nel, nem foglalkozva azzal, hogy Calum mennyire röhögött, amikor ezt kimondtam. Kiöntöttem magamból mindent, és úgy látszott, Cal megértett engem.

"Az igazi emberekkel akarok találkozni, érted? Igazából úgy akarok innen elmenni, hogy tanultam is valamit. Meg szeretném tudni, hogy valójában milyenek belülről az emberek, nem azt, amit kívülről látunk, hanem az igazi énjüket."

Miután végeztem, Calum mereven nézett rám, tiszta őszinteséggel a szemében. Ragyogtak - akkor látszódott a legtöbb élet a szemében, mióta megismertem.

Majd előhúzta ugyanazt az összegyűrődött papírt a zsebéből; a menekülési tervet. Mégis, abban a pillanatban több minden volt ráírva, mint előtte. Már kiválasztották egymásnak a partnereket.

Kíváncsi voltam, hogy engem kivel osztottak be. Végül azt gondoltam, hogy biztosan Steph-fel. De aztán lehet, hogy mégsem vele.

Odaadta nekem a papírt, én pedig megkerestem a nevemet. A papír alsó fele be volt fedve karikákkal - és benne két névvel. Gyorsan megtaláltam a nevemet, mellette pedig az a név volt elhelyezve, hogy Calum.

Felnéztem a barna szemű fiúra, aki mosolygott. 

"Engem választottál." mondtam gyengéden, belenézve a meleg szemeibe.

"Igen." válaszolta halkan, meg nem szakítva a szemkontaktust.

A szívem hangosan dobolt, megesküdném, hogy Calum hallotta. Ő engem választott, engem, nem pedig azokat az embereket, akiket már sokkal régebb óta ismer, mint engem.

"Miért?"

"Miért ne?"

Forgattam a szemeimet, ő meg elengedett egy nevetést. "De nem, tényleg, miért?"

"Te más vagy Vicky, másabb, mint bárki, bárki ezen a helyen, bárki, akivel valaha találkoztam. Mint például, amit az előbb mondtál - sohasem gondoltam volna ilyesmire. Soha nem látnám úgy az embereket. De te, te tudod. Máshogy látod a dolgokat, mint a többiek. Te látod a dolgokat és meg is érted őket. Nem tudok rólad sok mindent, de tudom, hogy különleges vagy. És senki mással sem szeretnék elfutni ebből szarlyukból, csak veled."

Az óra végén bámultuk nevünket a papíron, amik egymás mellé voltak helyezve, a kisujjunk pedig összefonódott az asztal alatt.

************

'Ello! :) Meg is jött az új rész, több, mint egy hónapos kihagyás után, amit nagyon sajnálok. Nagyon jól estek a komik, amiket írtatok, hogy folytassam c: <3 Szóval úgy döntöttem, hogy lesz is mindig új rész, de csak hetente egyet fogok hozni, mert mindjárt kezdődik a suli és azért tanulni is szeretnék :D Egyébként ha bármi kérdésetek van a történettel, nyugodtan írjatok, vagy kérdezzetek elérhetőséget és ott válaszolok! ;) További jó nyarat! <3

Lizzie xxx

Rossz hírek, szünet

Sziasztok! Tudom, hogy már régóta nem hoztam új részt, de már nem is tudom, hogy hoznom kéne-e :/ Szeretlek titeket, ezt az egészet miattatok csinálom, de úgy sajnos nincs értelme, ha csak egy-ketten olvassák :( Szóval ha olvasod ezt a történetet, akkor légyszíves kommentelj vagy pipálj, vagy bármi, amivel jelezni tudsz :) Akkor eldöntöm, hogy van-e értelme még fordítanom. Ha úgy döntök, hogy igen, akkor is sajnálom, mert csak hetente egy részt fogok hozni a suli miatt :( Sajnálom, szeretlek titeket lányok/fiúk?, mindig is szeretni foglak titeket! <3

Lizzie xxx